Dolce far niente, azaz édes semmit tevés. Így mondja az olasz. Talán nem mondok újat, ha elárulom erőteljesen vonzódom az olasz kultúrához és minden máshoz, ami olasz. A pastatól kezdve, a calcio-n át egészen az olasz nyelvig. Ezért is kezdtem olaszul tanulni néhány éve. Nagyra becsülöm az olasz emberek mentalitását, az élethez és egymáshoz való viszonyukat, a nyitottságukat és azt a szenvedélyt, ahogyan megélnek minden egyes pillanatot életük során. Szerencsés vagyok, mert megadatott, hogy többször járhattam már Olaszországban, és visszatérő vendégek vagyunk a családommal nyaranta az Isztriai félszigeten, ahol legalább annyira olasz ma is minden, mint valamikor réges-régen, és ahol kedvemre pallérozhatom nyelvtudásomat is. Nagyjából a teljes félszigetet bejártuk már az eltelt évek során, de mindig akad valami új, amit felfedezhetek kedvemre és persze vannak kötelező helyek, ahová mindig vissza kell menni. Igen kell, mert ezeket a helyeket látni kell újra és újra, hogy feltöltekezve hazavigyük ezeket az érzéseket, amihez csak itt juthatunk hozzá. Szóval dolce far niente, ez volt nekem az eltelt néhány hét, és néhány képen keresztül igyekszem ezt az életérzést megmutatni nektek is.
Az első hely, a kedvenc, Isztria gyöngyszeme: Piran, vagy ahogyan az olaszok mondják Pirano
 |
| Pirano főtere |
 |
| Porto, a kikötő |
 |
| A piac |
 |
| A tenger |
 |
| Főtér színesben |
 |
| Alagút mandulafenyőkből, úton Piranba |
