Izland - 12 nap a csodák földjén - 9. nap

2016. szeptember 8. (csütörtök) 9. nap


A hobbitok földjén....

Ehhez a szálláshoz reggeli is tartozik, ami tökéletes és az étterem valamint a társalgó is nagyon hangulatos.

Ma Akurey felé vesszük az irányt, van ott nem messze egy skanzen. Remélem, ott megtaláljuk a fűtetős házikókat, mert a lundákon kívül még ez hiányzik a kívánság listámról. :) az idő ma szürke, borongós, de legalább nem esik. Az úton jegyzetelek a látnivalókat jelző táblákról, jól jöhet a holnapi útvonal összeállításánál. Azt már most is tudom, ezen a részen sokkal kevesebb a látnivaló, a fjordok teljes bejárásához - úthálózat híján-  sem az időnk sem a pénzünk nem elég.

A letöltött térkép alapján könnyen megtaláljuk a Skanzent. Az első benyomás a látvánnyal kapcsolatban, hogy Hobbit földre értünk :) még a szürke, felhős időben is üde zöld fűtetők messziről világítanak, akárcsak a szomszédságukban álló templom. A skanzent bejárva betekintést kaphatunk a régi izlandi kultúrák mindennapjaiba. A mi vályogházainkhoz hasonlóan a ház fala téglatest formájú, de itt vastag, tömör földből van, rajta dús vaskos fűréteg. Még délen láttunk egy helyen bála módjára feltekerve gyepszőnyeget. Valami ilyesminek gondolom ezt a borítást is. Láttunk korabeli kovácsműhelyt és lakóházakat. Ez utóbbi azért elég nyomasztóan sötét az ablakok ellenére. Igaz ez időtájt a nálunk épült házak sem voltak világosabbak.

Ha már a házakról van szó, nagyon tetszik, hogy az épületeket a lehető legtöbb fénnyel igyekeznek ellátni az izlandiak. Hatalmas üvegfelületeket építenek házaikon, függöny csak jelzésértékkel van, és a világításnál is ügyelnek erre, hisz a többszintes társasházak erkélyei is meg vannak világítva, a hatalmas üvegen át semmi nem állja útját a kíváncsi tekintetemnek, hisz a korlát is üvegből van. Tetszetős lakásbelsők, világos színekkel, amolyan skandináv stílus. A házak, lakások nem túl nagyok, nem hivalkodóak. Semmi túlzó, felesleges...

A skanzen után iszunk egy kávét Warmahlídben A hely egy csomópont, ráadásul kelet felől érkezve 100-120 km után itt van az első benzinkút is. Nyüzsög az egész hely. Étterem, kávézó, szupermarket, ajándékbolt egyben. Szeretnék majd külön bejegyzést az úttal, Izlanddal és az itteni emberekkel kapcsolatos érzéseimről írni, de van amit leírnék most is. Az első naptól végig kísér az a furcsa kettősség érzése, amit az itteni emberek viselkedése, a hétköznapok legnemesebb értelemben vett egyszerűsége, tisztasága, ha úgy tetszik ártatlansága okán érzek. Hogy miért kettősség? Mert úgy gondolom, hogy ez a helyes, nagyon is az én, mondhatom a mi értékrendünk szerint. Mi úgy is éljük otthon is az életünket és a szűkebb milliő, amiben élünk is eszerint él, a barátaink, a családunk, ismerőseink többsége. Ez persze abból is adódik hogy nem szívesen vállal az ember olyan társas kapcsolatot, ahol az alapértékek messze állnak egymástól. Visszakanyarodva az eredeti gondolathoz ilyen szavak jutnak eszembe: becsület, tisztelet, humánum, empátia, morál, emberség, bizalom....A kettősség érzése számomra abból fakad, hogy mennyire híján van ezeknek az értékeknek a társadalom, amiben élünk....:(  Naponta kapom rajta magam , hogy azon gondolkodom, te jó ég, ez nálunk, Magyarországon elképzelhetetlen, vagy hogy hogyan történne. Gondoljunk csak vissza a defektes történetünkre. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna az óriás viking fiúnak és jól megölelgetem, amiért ilyen rendes volt velünk. De ugyanezt éreztem Andráson is, ahogy kézfogás közben meglapogatta mesterünk vállát. Visszatérve, ez a mai hely a becsületre és a bizalomra épült. Simán ki lehet sétálni bármivel az ajtón, vagy ehetsz, ihatsz stikában. De itt egyszerűen eszébe sem jut senkinek, hisz ilyet nem teszünk. Ez ennyire egyszerű. Jó lehet ilyen világban élni.

De most vissza az útra. Ömlik az eső útban Akurey felé :( Azért megkérem Andrást forduljon vissza kicsit, mert vadludakat láttam a birkák között az út mellett. Ez lehetőséget nyújt arra is, hogy közelebbről megszemléljük a kis farmot. A hegyek közt elszórtan egymástól és minden mástól távol állnak a kisebb-nagyobb farmok. A tulaj nevével kis útjelzőtábla igazít útba, kinek is az otthona. Az út szélén postaláda, mint az amerikai filmekben. Házikó, gazdasági épületek, birkák, lovak, néhol tehenek (szokatlanul érdekes színekben). Glédába rendezve a gondosan becsomagolt télire való takarmány.......és ami számomra igen szokatlan, a legtöbb helyen kis templom, kápolna, mellette apró fehér fakerítéssel gondosan elkerítve kis temető. Saját kápolna, saját temető. Belegondolva a hely adottságaiba persze nagyon is kézenfekvő megoldás, csak az én fejemnek furcsa ez. Igaz, ha belegondolok hogy vannak akik otthon, a komódon porcelánban tartják szeretteik hamvait....azt hiszem, azért nagyon más a halálhoz, a halottakhoz való viszonyulásuk. No, mire lekörmölöm, megérkezünk Akureybe :)

Saját kápolna, saját temető

A város nem különösebben érdekes. A negyedik legnagyobb város Izlandon, hatalmas kikötővel és indulnak innen bálnalesre is hajók szép számmal. KFC-t keresünk, de nem találunk. Bekeveredünk autóval a házak közé, a hegytetőn takaros kis házak. Mint Buda, csak semmi fényűzés, túlzás. Nem nagyok a házak. Nagyon bájosak, nincs kerítés, nincs függöny. Van rendezett zöld, virágos apró kert, virág és mindenféle lógó díszek, gyertyák az ablakban. A teraszon asztalka, szék, lámpás és grillsütő. A ház előtt biciklik. Csak úgy. Jó lehet itt élni :)

Hazafelé újra a Warmahlídben álló étterembe térünk be, immár farkas éhesen. Hot-dogot eszünk, van benne apróra vágott hagyma, pirított hagyma, ketchup, mustár, majonéz, nagyon finom. Limonádét iszunk hozzá és eszünk egy csavart vanília fagyit, amit csokiba lógatnak. 

Vége a szürkeségnek, már épp derengeni kezdene a nap a felhők mögül, amikor nyugovóra tér.

A hotelben még netezünk egy kicsit és megtervezzük a holnapi utat.

Izland - 12 nap a csodák földjén - 8. nap

2016. szeptember 7. (szerda), 8. nap

Reggeli, összepakolás, pontosítjuk az útitervet és indulunk. Azt írtam, az érkezésünk napjáról szóló bejegyzésben, hogy ez a szállás teljes önállóságot adott. A kulcs felvételekor a kulcsszekrényhez tartozó kódot megkaptuk e-mailben, így tudtuk felvenni a lakás kulcsát. Az e-mailben azt is megírták, hogy távozáskor nemes egyszerűséggel hagyjuk a konyha asztalon. Elég szokatlan kérésnek tűnt számomra, személyzettel nem is találkoztunk, hisz nem volt, de minden tökéletesen működött. Ismét egy remek példája, hogy milyen egyszerűen tudják megoldani a problémákat :)

Elindulunk hát a következő szálláshelyünkre, a Nyugati-fjordok felé. Csakúgy, mint az előző tovább utazáskor szitál az eső. Úgy döntöttem, ott ahová megyünk sütni fog a nap, hiszen eddig mindig így volt. :) Úgy 15-20 kilométert tettünk meg és süt a nap :) Egy hete érkeztünk Izlandra és eddig minden napunk napsütéses volt, talán a tegnapi nap volt a csúcs, ahol az út menti jelzőtáblák 17 celsius fokot mutattak. Rövid ujjúban lófráltunk a legtöbb helyen napközben az erős szél ellenére.

Ma először Reykjavik felé vesszük az irányt, mivel erre vezet az utunk, úgy döntöttünk, megnézzük a skanzent, amit Skogar néven találtunk. A telefonom sajna elvesztette az útvonalat, netem nincs, így sötétben tapogatózunk. Ez a skogar egyébként elég népszerű kifejezés a szigeten. Ez általában jellemző itt Izlandon, hogy ugyanazzal a település névvel több helyen is találkozunk, szóval résen kell lenni, hogy hová is akarunk pontosan menni. Ezt sajnos nem találtuk meg. A GPS egy reykjaviki városrészhez navigál, amit mi kerestünk valójában délen van, Selfosstól délre. Találtunk viszont helyette egy szép kis tengerparti városrészt golfpályával és vadludakkal.

Úgy döntöttünk, akkor Reykjavikban ebédelünk, mivel útba esett az IKEA. Van azért jó oldala is a multicégeknek. Bárhová is mész a világon, nagyjából ugyanazt kapod .) Végig sétátlunk az áruházon, útközben leültünk kicsit Ektorpéknál, egészen otthon éreztük magunkat :))) Meglepő módon húsgombócot ettünk, én főtt krumplival, András sült krumplival. Nincs burgonyapüré és itt áfonyaszószt sem kínáltak mellé. Megszokottan finom volt, vettünk hozzá szokásos sütiket és inni is. Ennél autentikusabb Ikea kaját legfeljebb Svédországban találnék :) Volt még valami igen pozitív, az itteni árakhoz viszonyítva kifejezetten olcsó volt, ráadásul meleg ebéd.

A kávét Borganesre hagytuk, ahová egy bő óra alatt értünk. Ennek elsődleges oka, hogy egy hosszabb utat választottunk :) Az 1-es út átvezet a tengeren, pontosabban alatta, hisz egy alagúton átkelve lehet megtenni ezt a távolságot. Mi úgy döntöttünk, kikerüljük, mivel olvastam róla, milyen szép az a szakasz. Hazafelé pedig majd az alagúton jövünk vissza Reykjavikba. 

Szemerkél az eső és fúj a szél, de ez nem tartott vissza, hogy többször is kiszálljak fotózni, leginkább gyönyörűséges lovakat.

Borgarnesbe egy szépen ívelt hídon át érkezünk és az első parkolóban mindjárt rá is találunk a Geirabakari Coffihús-ra, amely a Walter Mitty titkos élete c. filmből lehet ismerős, mint Papa John's pizzázó :) Csinos kis hely, szebbnél szebb sütikkel. Én egy sajttortát választok hosszú töprengés után, amit az eladó ajánlott. Karamelles a teteje és egy óriási adag tejszínhabot is kapok mellé. Isteni volt, akárcsak a kávé.

Megtervezzük a további utunkat a szállásra. Az gondolom már kiderült, hogy lehetőleg nem a főúton és nem a legrövidebb úton járunk. Szeretnénk minél többet látni és minél több kalandot átélni. Szóval a térkép tanulmányozása után úgy döntünk, haladunk Walter Mitty nyomában. Erre persze csak később jövök rá.:) Az út gyönyörű és változatos, néha szitál az eső, aztán süt a nap. Ez már amolyan igazi izlandi időjárás, de ennek is örülök, mert a fények káprázatosak.

Stykkisholmur igazi ékszerdoboz az óceán partján. Kis kikötő, autentikus, színes házakkal, világítótoronnyal, Ben Stillernek hála már ismerős hely :)

Tankolunk, mert innen már csak igen ritkán lesz rá mód és most már tényleg irány a szállás. Egy két számjegyű úton haladunk, döngölt föld úton, lenn az óceán, fenn havas, ködös hegycsúcsok, közte hol zöld, hol bauxit vörös, máshol vulkáni hamutól fekete a táj. Épp kétautónyi széles az országút, de a Suzuki Jimnynek ez tökéletes terep. Nem sok autóval találkozunk az úton, néha olyan érzésem van, mintha lementünk volna a térképről.

Este 10-re érünk a North Star hotelbe. Személyzet itt sincs, csak egy éjjel-nappal hívható telefonszám szükség esetére. A hotelszoba ajtaja mellett kulcsbox, már rutinosan nyitjuk az előzőleg e-mailben kapott instrukciók alapján. Fáradtak vagyunk, úgy döntünk, előbb együnk egy meleg levest és a telefonjainkba leheljük némi életet. Előkerül a barátainktól minden esetre kölcsön kapott merülő forraló, hogy vizet forraljunk a leveshez. Eddig nem volt rá szükség, most jól jön. Amint András bedugja a konnektorba sötétbe borul a szobánk. Nincs áramunk. Kétségtelenül a forraló az oka :) Tanácstalan kutatás a sötét szobában automata után, de nincs, majd a folyosón folytatjuk, de ott sincs. Világítás viszont van a folyosón, ez jó hír. És hamarosan emberek is, egyre többen, ugyanis az egész sort a folyosón sikerült áramtalanítanunk :) Ezt a titkot persze gondosan őrzöm, amikor a szomszéd szobából kilépő spanyol lakótársunk telefonnal a kezében megszólít, van-e nálunk fény? :) Mondom nincs (a társalgás nyelve szándékunk szerint angol) de arról mélyen hallgatok, miért is nincs :) Kérdezem a "mindenesetre" megadott számot hívja-e épp esetleg. Válasza nem és szabadkozik, hogy nem túl jó az angolja. Akkor mit mondjak én? :)Az előtérben már többen vagyunk, japánok, olaszok, spanyolok és egy fiatal pár -ők nem tudom honnan- amelynek hölgy tagja végül felhívja az adott számot, de nem veszik fel többszöri próbálkozásra sem.Lassan nyugovóra térünk, fejlámpánk fénye azért jól jön. Reggel nyolckor tér vissza az élet a normál kerékvágásba és gyúlnak fények újra.

Izland -12 nap a csodák földjén- 7. nap

2016. szeptember 6. kedd Laugvartrn-Skogar-Vík

7. nap, hetedik verőfényes napsütéses napunk Izlandon :) ez már nem is szerencse.

Izlandi lovak

Tegnap későig írtam a bejegyzésemet, de hajnali egykor azért ágyba kerültem. Lefekvés előtt még kinéztem az ablakon és örömmel jelentem, ismét láttam a sarki fényt :) Szóval ma éjjel felmegyünk a hegyekbe, hogy újabb északi fényes képeket lőhessek. Miután utolértem magam az írásban áttérek arra, hogy folyamatosan írok, persze csak ha sikerül. De ez magyarázatot ad arra, hogy miért van az, hogy olykor múlt, máskor meg jelen időben fogalmazok :)

Nyolckor ébredtem, IronMan már nem volt mellettem, üzenet várt: futni mentem :)

Reggeli kávé a verőfényben úszó nappaliban. Aztán sütöttem néhány otthonról hozott bagettet reggelire (hogy ez milyen jó ötlet volt). András közben blues zenét tölt le az autózáshoz, mert hogy a wifi itt is hibátlan. Átbeszéljük a mai tervet és lassan indulunk. Este jövök....

Szállásunk és a Jimny

Úton...

...Inkább éjszaka lett belőle, nemrég értünk haza. Szóval első utunk egy tegnap talált helyre vitt. Felfedeztük, hogy nem messze van tőlünk a Grímsey kráter, ráadásul elég közel az úthoz, így rövid idő alatt megnézhetjük. Itt tartózkodásunk alatt először fordult elő, hogy belépőt kellett fizetni. Rengeteg gyönyörű helyen jártunk az elmúlt napokban és sehol nem volt belépő.

Grímsey

Útközben megállunk Selfossban, hogy megkóstoljuk a híres hot-dogot, amit itt pylsa néven emlegetnek és nagyon finom. Ami elsőre más, mint itthon - na jó minden- hogy a pirított hagymán kívül friss hagyma is van benne. A ketchup és mustár ízvilága is eltér az itthon megszokottól és ezen felül egy elsőre majonézre emlékeztető szósz is kerül rá, ahogy megtudtam remulád mártás. A virsli természetesen bárányból van. Az összhatás tökéletes :) Míg a helyi büfében üldögélünk néhány madár figyel minket annak reményében, hogy leesik néhány morzsa nekik is. Épp mint itthon a mekinél, a különbség azonban szembeötlő: ezek ugyanis nem verebek, hanem seregélyek. Mennyire másként viselkednek, mint nálunk. Csak néhányan vannak és egészen közelről megcsodálhatom a színes foltokat éjfekete ruhájukon.

Az Ölfusá folyó Selfossnál

Tovább indulunk, először visszamegyünk a Skogafoss vízeséshez, ahol ezúttal ragyogó napsütés fogad bennünket. Amikor először jártunk itt már késő délután volt és a vízesés nagy része árnyékba borult. Most azonban vakítóan süt a nap és a zuhatag aljára dupla szivárványt rajzol a vízpermet a folyam fölé. Ez a vízesés egy hatalmas hegyről omlik alá, a kíváncsi turisták kedvéért pedig épült egy lépcső, így egy kiadós sétával felmehessen a zuhatag fölé is, aki elég kitartó. Persze menet közben is vannak kiállók, de engem jobban érdekelnek az útról letérő ösvények ezúttal is :) Nem vagyok nagy vízesés rajongó, de ha már itt vagyok fel kell mennem, nem kérdés. András megvár az autóban, persze ő ma már futott. Ahogy ő mondja, tartalékolja az erejét a mai túránkra a repülőgéphez.

Skogafoss szivárvánnyal :)

A látvány lenyűgöző a magasból is, a vízesés és a távolban elterülő táj pompás látványa megérte a fáradságot. Készül néhány szelfi is :)

A következő célpont a repülőgéproncs. Valamikor a 70-es években hajtott végre egy amerikai repülőgép itt kényszerleszállást, a repülőgép roncsait pedig itt hagyták a tengerparton. Mára kedvelt turistalátványosság lett belőle, bár nem volt könnyű megtalálni. Ezt szerettük volna megnézni, mikor két napja erre jöttünk át a Keleti fjordoktól, de túl későn értünk ide. Az 1. számú út mellett lehet hagyni az autót, onnan pedig gyalog kell folytatnunk az utat a tengerpartra, ami a GPS szerint 3,9 km, vagyis közel 8 km oda-vissza. A terület tökéletesen sík, a tenger egészen közelinek tűnik, de ez csak érzéki csalódás. Azért megcsináljuk persze :)Vannak még vándorok rajtunk kívül, úgy 30-40 méterrel előttünk magyar focimezben sétál valaki.  Érdekes látvány itt a semmi közepén ez a roncs.

Egy magyar játékos Izlandon :)

Végtelennek tűnő út

Hogy a fáradtságunkat enyhítsük, úgy döntünk, előbb elmegyünk Víkig, abba a kaotikus út menti helyre, ahol 2 napja jártunk, hogy igyunk egy kávét. A bisztro most csöndes, nincsenek sokan. Eszünk egy fagyit is óriási adag csavart vanília, csokoládéba mártva. Ez utóbbit szó szerint kell érteni. Az óriás méretű fagyit ugyanis egyetlen mozdulattal lógatja bele az ifjú kiszolgálónk a csokoládéba, ami azonnal vastagon rádermed. Fantasztikusan néz ki és az íze is az :)

Egy kis szórólapon azt olvasom, hogy a lundák áprilisban érkeznek Izlandra és kora szeptemberig maradnak. Egy pillanatra újra felcsillan a remény :) Megkérdezem a pult mögött álló fiatal urat, vannak-e itt lundák, ő pedig lelkesen válaszolja, karmozdulataival pedig meg is erősíti, hogy itt mindenhol vannak. Lesétálunk a partra, a Black Beachre, amely a fekete homokról vagy inkább vulkáni hamuról kapta a nevét. Az óceán hatalmas robajjal éri el a partot. Sosem láttam még ilyen hatalmas hullámokat. Kötelező fotók Vik híres szikláiról, majd én is belátom,a lundák már nincsenek itt.

A nap már lemenőben, de még egy helyet szerettünk volna látni a közelben. Vik fölött a sziklákra fel lehet menni a világító toronyhoz, illetve a híres sziklákhoz is egészen közel lehet sétálni az óceán partján. Mindkettőhöz hozzátartozik az elképesztően hatalmas szél és a még annál is nagyobb hullámok, amelynek nem csak a látványa, hanem a hangja is félelmetes.

Innen már hazafelé indulunk, a naplemente irányát követve autózunk.

Eyjafjallajökull

Azért megállunk még Selfossban, hogy élelmiszer készleteinket frissítsük. Nekem már nagyon hiányzik a gyümölcs. Vettünk néhány nektarint, aranyáron. Az íze...:(  A szállás felé autózva még reménykedtem némi sarki fényben, bár elég felhős volt az ég, sőt a hegyekben esett. Valami furcsa derengés látszott a keleti égbolton, abból kiindulva, hogy az első napon is így indult a dolog felmentünk a helyekbe, ahol 2 napja már kinéztem egy helyet a sarki fény fotózására. Tökéletes sötétség :) Felállítottam az állványt és alig vártam, hogy lássam a kijelzőn, mi is valójában az a fény, amit látunk. Picit csalódott voltam, nem sarki fényt, de a látvány így is pazar volt a borult égen a legalsó felhőréteg vöröses-narancsosban izzott, mint egy óriás tűzgömb a tópart felett. A jelenet simán szerepelhetne egy scifiben :) A fotót látva megoldás is megvan, néhány a tó partján álló lámpatest keltett ilyen hatást :) Picit csalódottan hazaautóztunk, bár jólesett, mert nagyon fárasztó napunk volt.

 Hoztunk otthonról tésztát és üveges szószt, kinyitottunk egy üveg bort, isteni volt :) Azt hiszem, ember még nem szerette így a bögrés instant levest, ahogy mi ezen az estén :))))