Izland -12 nap a csodák földjén- 7. nap

2016. szeptember 6. kedd Laugvartrn-Skogar-Vík

7. nap, hetedik verőfényes napsütéses napunk Izlandon :) ez már nem is szerencse.

Izlandi lovak

Tegnap későig írtam a bejegyzésemet, de hajnali egykor azért ágyba kerültem. Lefekvés előtt még kinéztem az ablakon és örömmel jelentem, ismét láttam a sarki fényt :) Szóval ma éjjel felmegyünk a hegyekbe, hogy újabb északi fényes képeket lőhessek. Miután utolértem magam az írásban áttérek arra, hogy folyamatosan írok, persze csak ha sikerül. De ez magyarázatot ad arra, hogy miért van az, hogy olykor múlt, máskor meg jelen időben fogalmazok :)

Nyolckor ébredtem, IronMan már nem volt mellettem, üzenet várt: futni mentem :)

Reggeli kávé a verőfényben úszó nappaliban. Aztán sütöttem néhány otthonról hozott bagettet reggelire (hogy ez milyen jó ötlet volt). András közben blues zenét tölt le az autózáshoz, mert hogy a wifi itt is hibátlan. Átbeszéljük a mai tervet és lassan indulunk. Este jövök....

Szállásunk és a Jimny

Úton...

...Inkább éjszaka lett belőle, nemrég értünk haza. Szóval első utunk egy tegnap talált helyre vitt. Felfedeztük, hogy nem messze van tőlünk a Grímsey kráter, ráadásul elég közel az úthoz, így rövid idő alatt megnézhetjük. Itt tartózkodásunk alatt először fordult elő, hogy belépőt kellett fizetni. Rengeteg gyönyörű helyen jártunk az elmúlt napokban és sehol nem volt belépő.

Grímsey

Útközben megállunk Selfossban, hogy megkóstoljuk a híres hot-dogot, amit itt pylsa néven emlegetnek és nagyon finom. Ami elsőre más, mint itthon - na jó minden- hogy a pirított hagymán kívül friss hagyma is van benne. A ketchup és mustár ízvilága is eltér az itthon megszokottól és ezen felül egy elsőre majonézre emlékeztető szósz is kerül rá, ahogy megtudtam remulád mártás. A virsli természetesen bárányból van. Az összhatás tökéletes :) Míg a helyi büfében üldögélünk néhány madár figyel minket annak reményében, hogy leesik néhány morzsa nekik is. Épp mint itthon a mekinél, a különbség azonban szembeötlő: ezek ugyanis nem verebek, hanem seregélyek. Mennyire másként viselkednek, mint nálunk. Csak néhányan vannak és egészen közelről megcsodálhatom a színes foltokat éjfekete ruhájukon.

Az Ölfusá folyó Selfossnál

Tovább indulunk, először visszamegyünk a Skogafoss vízeséshez, ahol ezúttal ragyogó napsütés fogad bennünket. Amikor először jártunk itt már késő délután volt és a vízesés nagy része árnyékba borult. Most azonban vakítóan süt a nap és a zuhatag aljára dupla szivárványt rajzol a vízpermet a folyam fölé. Ez a vízesés egy hatalmas hegyről omlik alá, a kíváncsi turisták kedvéért pedig épült egy lépcső, így egy kiadós sétával felmehessen a zuhatag fölé is, aki elég kitartó. Persze menet közben is vannak kiállók, de engem jobban érdekelnek az útról letérő ösvények ezúttal is :) Nem vagyok nagy vízesés rajongó, de ha már itt vagyok fel kell mennem, nem kérdés. András megvár az autóban, persze ő ma már futott. Ahogy ő mondja, tartalékolja az erejét a mai túránkra a repülőgéphez.

Skogafoss szivárvánnyal :)

A látvány lenyűgöző a magasból is, a vízesés és a távolban elterülő táj pompás látványa megérte a fáradságot. Készül néhány szelfi is :)

A következő célpont a repülőgéproncs. Valamikor a 70-es években hajtott végre egy amerikai repülőgép itt kényszerleszállást, a repülőgép roncsait pedig itt hagyták a tengerparton. Mára kedvelt turistalátványosság lett belőle, bár nem volt könnyű megtalálni. Ezt szerettük volna megnézni, mikor két napja erre jöttünk át a Keleti fjordoktól, de túl későn értünk ide. Az 1. számú út mellett lehet hagyni az autót, onnan pedig gyalog kell folytatnunk az utat a tengerpartra, ami a GPS szerint 3,9 km, vagyis közel 8 km oda-vissza. A terület tökéletesen sík, a tenger egészen közelinek tűnik, de ez csak érzéki csalódás. Azért megcsináljuk persze :)Vannak még vándorok rajtunk kívül, úgy 30-40 méterrel előttünk magyar focimezben sétál valaki.  Érdekes látvány itt a semmi közepén ez a roncs.

Egy magyar játékos Izlandon :)

Végtelennek tűnő út

Hogy a fáradtságunkat enyhítsük, úgy döntünk, előbb elmegyünk Víkig, abba a kaotikus út menti helyre, ahol 2 napja jártunk, hogy igyunk egy kávét. A bisztro most csöndes, nincsenek sokan. Eszünk egy fagyit is óriási adag csavart vanília, csokoládéba mártva. Ez utóbbit szó szerint kell érteni. Az óriás méretű fagyit ugyanis egyetlen mozdulattal lógatja bele az ifjú kiszolgálónk a csokoládéba, ami azonnal vastagon rádermed. Fantasztikusan néz ki és az íze is az :)

Egy kis szórólapon azt olvasom, hogy a lundák áprilisban érkeznek Izlandra és kora szeptemberig maradnak. Egy pillanatra újra felcsillan a remény :) Megkérdezem a pult mögött álló fiatal urat, vannak-e itt lundák, ő pedig lelkesen válaszolja, karmozdulataival pedig meg is erősíti, hogy itt mindenhol vannak. Lesétálunk a partra, a Black Beachre, amely a fekete homokról vagy inkább vulkáni hamuról kapta a nevét. Az óceán hatalmas robajjal éri el a partot. Sosem láttam még ilyen hatalmas hullámokat. Kötelező fotók Vik híres szikláiról, majd én is belátom,a lundák már nincsenek itt.

A nap már lemenőben, de még egy helyet szerettünk volna látni a közelben. Vik fölött a sziklákra fel lehet menni a világító toronyhoz, illetve a híres sziklákhoz is egészen közel lehet sétálni az óceán partján. Mindkettőhöz hozzátartozik az elképesztően hatalmas szél és a még annál is nagyobb hullámok, amelynek nem csak a látványa, hanem a hangja is félelmetes.

Innen már hazafelé indulunk, a naplemente irányát követve autózunk.

Eyjafjallajökull

Azért megállunk még Selfossban, hogy élelmiszer készleteinket frissítsük. Nekem már nagyon hiányzik a gyümölcs. Vettünk néhány nektarint, aranyáron. Az íze...:(  A szállás felé autózva még reménykedtem némi sarki fényben, bár elég felhős volt az ég, sőt a hegyekben esett. Valami furcsa derengés látszott a keleti égbolton, abból kiindulva, hogy az első napon is így indult a dolog felmentünk a helyekbe, ahol 2 napja már kinéztem egy helyet a sarki fény fotózására. Tökéletes sötétség :) Felállítottam az állványt és alig vártam, hogy lássam a kijelzőn, mi is valójában az a fény, amit látunk. Picit csalódott voltam, nem sarki fényt, de a látvány így is pazar volt a borult égen a legalsó felhőréteg vöröses-narancsosban izzott, mint egy óriás tűzgömb a tópart felett. A jelenet simán szerepelhetne egy scifiben :) A fotót látva megoldás is megvan, néhány a tó partján álló lámpatest keltett ilyen hatást :) Picit csalódottan hazaautóztunk, bár jólesett, mert nagyon fárasztó napunk volt.

 Hoztunk otthonról tésztát és üveges szószt, kinyitottunk egy üveg bort, isteni volt :) Azt hiszem, ember még nem szerette így a bögrés instant levest, ahogy mi ezen az estén :))))