Izland - 12 nap a csodák földjén - 4. nap

2016. szeptember 3., szombat, 216 km

Reggel  nyolckor szikrázó napsütésre, kipihenten ébredünk. Megjöttek a reakciók a családtól a tegnap küldött fotókra :)

A megbeszéltek szerint futással kezdtük a napot. Persze András futott én meg fotóztam őt :) Elképesztően csodás érzés lehet az óceán partján, égig érő hegyek közt futni (majdnem komolyan kedvet kaptam). Kinézek egy remek helyet a fotózáshoz és várom, hogy megérkezzen a téma:) Csend van, csak az óceán moraja hallatszik, ahogy nagy hévvel a part felé igyekezve megtörik a hullám egy-egy sziklán. No meg a madarak, akik a szemközti sziklákon fészkelnek, s fehér szárnyaikat kifeszítve termikálnak az ég kékje előtt. A távolban, valahol messze eggyé olvad az ég és a víz kékje. Valószerűtlenül jó időnk van, mintha nyaralnánk :)

Gyors zuhany, reggeli, kávé meg egy gyors FB poszt az otthoniaknak a futásról és indulás.

Ismét összefutok a házigazdánkkal és megszólít. Valami toronyról beszél, "tóve, tóve" hajtogatja. Light house? kérdem. Ő meg csak "tóve, tóve". Tanácstalanul nézünk mindketten, majd megszólal: "come with me" és én követem....egyszer csak világító toronyként gyúl agyamban az értelem: nem tower, hanem towel, vagyis törölköző! :))))  Gimiben az orosz mellett franciát, majd felnőtt fejjel olaszt tanultam és van egy nyelvvizsgám eszperantóból. 3 hónapja kezdtem angolt tanulni, kifejezetten az utazás miatt, aztán ott ragadtam, nem hagytam abba. Kriszta, az angol tanárom pont egy ilyen törülközős szituációt gyakorolt velem az utolsó órán indulás előtt és én nem ismertem fel ezt a szót elsőre. Most örökre megtanultam, azt hiszem :) De most már tényleg indulunk, este folytatom.

Úgy gondoltam ez egy nyugis, laza nap lesz. kora délután indultunk csak útnak. Nem volt szorosan vett programunk. Indulás előtt döntöttük el, hogy nem autózunk el a több órára lévő Borgarfjördurig, hanem közelebbi célpontot választunk, amit megfűszerezünk azzal, hogy egy 3 számjegyű úton autózunk el az óceánig. Első állomásunk a szomszédos fjord partján fekvő Eskifjordur volt. Csendes kis város, piros tetős templom és néhány régi ház. Még mielőtt elértük volna a várost az út menti kilátó pontról mesés kilátás nyílt a fjordra, ami a napfényben csodás színekkel ajándékozott meg minket. 

A következő város, amit kiszemeltünk Neskaupstadur. A térkép szerint alagúton át vezet az út a hegyen. A valóságban felkapaszkodtunk a hegytetőre számos hajtűkanyarral. A tetőn sípálya van :), nem is akármilyen, tökéletes panorámával az óceánra lesiklás közben. Szóval út a hegytetőre, végül alagút a csúcson. Nem hosszú, 540 méter. A tábla szerint a szembejövőnek elsőbbsége van. De vajon van-e szembejövő??? Izlandi nyelven íródott figyelmeztetés és egy sötét lámpa van csak. Tanácstalanul félreállunk, míg jött egy vállalkozó szellemű autós, aki behajtott az alagútba, ami éppen egy autónyi széles. Átértünk :)Ez a hegy zöld fele, mindent beborít a több centiméter vastag zuzmó és moha réteg, ami zöld színével eletet ad a tájnak. Persze az elmaradhatatlan birkák, ezen a részen főként feketék :) Hosszasan ereszkedünk le az óceánhoz, ahol elérjük az egész nagy városnak tűnő Neskaupstadurt. Bájos kisváros, lakói szemmel láthatóan élvezik a szokatlanul meleg napsütéses szeptemberi szombat délutánt. Sétálgatnak, a ház előtt ülve napfürdőznek. A városka közepén egy coffihús előtt kávé mellett ücsörögnek az emberek.Mindjárt el is döntjük, hogy csatlakozunk, de előbb egy szupermarketet keresünk, hogy ennivalót vegyünk. Meg is találjuk. Az árak itt is elképesztően magasak. Végül egy fahéjas és egy pizzás csigát veszünk, darabonként úgy 500 forintért. Meg joghurtot. A szupermarketben egy fiatal szőke lány van egyedül, rákvörösre égett arccal. Úgy tűnik, tényleg szokatlan az ilyen napsütés. Megkérdezem (angolul! :) ) van-e mosdó, amit használhatnék. Persze, mondja, majd elmagyarázza, hogy a raktárba be, majd jobbra a második ajtó. Simán beküld egyedül és engedi, hogy az ő saját mosdóját használjam Teljesen természetes dolognak tűnik számára, épp mint az, hogy kint megáll egy ford, amiből kiszáll a tulajdonosa és beugrik a boltba. Autó nyitva, kulcs a zárban. Senki nem viszi el.

Hát így is lehet......Igazából az a szomorú, hogy itt és most nálunk nem természetes :(

Az üzlet előterében kis asztal és székek, meg mikro. Itt költjük el az ebédünket. No meg 3 papírdoboz zacskóval bélelve, amibe a szemetet dobhatom. Természetesen szelektíven.....

Visszaautózunk Eskifjordurba. Az alagút innen megközelítve barátságosabb: először is nekünk van elsőbbségünk :) másodszor úgy 10 méter után belátni az egészet, így nyugodtan átkelünk. A másik oldalon azonban meglepődünk, mert egy órája még vakító kék eget és napsütést hagytunk itt, most meg tejköd szállt  a tájra.  Ahogy gomolyog a fjord fölé kúszva mesés fotókat készítünk.

A városból 3 számjegyű úton indulunk a kis földnyelv csúcsa felé, azt remélve, hogy újabb csodákban lesz részünk. Földúton autózunk hosszan, majd elkezd emelkedni, ahol átváltunk 4x4-re.Erre hamarosan tábla is figyelmeztet, ennek hiányában ne hajts tovább. A táj érintetlen, joggal gondoljuk, hogy rajtunk kívül nem nagyon jár erre más. Az út épp egy autónyi széles, néhol egy-egy lehetőség a félreállásra. Hatalmas kerekű terepjáró által felvert porra leszünk figyelmesek a tükörben, lehúzódunk, hogy elengedjük. Otthonosan mozog a terepen. Lassan felérünk a hegytetőre, azt hinné az ember nincs is ennél magasabban :) Én már beérném ennyivel, de András most kezd belejönni a terepen vezetésbe :) Lefelé indulunk a hegy másik oldalára. Az út lejtését megtippelni sem merem. Kavicsos, keskeny, meredek, aztán egyszer csak átfolyik rajta egy gyors patak. Ehhez már végképp nincs kedvem, pláne, hogy kezd sötétedni, de persze átmegyünk, mint kés a vajon. Megyünk még kicsit felfelé, közel a csúcs, lenn az öböl kékje látszik, a hegycsúcsok pedig felhőfoszlányokkal takaróznak.

Megállunk, hogy mielőtt leindulnánk néhány fotót készítsünk. A fotókon hálás téma a terepjáró, ami nagyszerű helyekre vitt minket. Ekkor vesszük észre, hogy a jobb hátsó kerék teljesen lapos......Szerencsére megtaláltunk mindent, amire szükségünk volt: emelő, pótkerék, kulcsok. Hogy kiegyenlítsük a zuzmó puhaságát köveket teszünk az emelő alá. Megvan az emelési pont is, a pótkerékben van elég nyomás és elsőre meglazul az összes csavar. Nagy kő zuhan le, amikor végre kész vagyunk :) Szürkületben elindulunk visszafelé a kis patakon, a kaptatón és a többi kis finomságon át. Az úton megelőz minket egy terepjáró, platóján rénszarvas. Vadászok. Jó érzés újra betonúton autózni :) A szállásig már semmi különös nem történik :)

Izland - 12 nap a csodák földjén - 3. nap

2016. szeptember 2. Péntek,

519 km Stadarfjördur - Myvatn tó....és sok minden, ami a kettő között van, de koránt sem minden

Az első ágyban töltött izlandi éjszaka után 8 körül ébredtünk, végre pihenten. A szállásunk nagyon komfortos. Ugyan nehezen találtunk rá, mert igen kevés szabad hely volt a környéken, amikor foglaltunk, de megérte :) Tiszta, kényelmes, a házigazda pedig nagyon figyelmes. Kilátással  a fjordra. Reggelire kávét és teát főztünk magunknak és az otthonról hozott szeletelt kenyér és májkrém volt hozzá a menü.

Kilátás a fjordra a szobánkból

Még tegnap este megbeszéltük az itteni szálláshoz kapcsolódó útitervet. Mára egy hosszabb túrát terveztünk a Myvatn tóhoz. A vendégház melletti benzinkúton tankolással kezdtünk, mára rutinná vált az automata benzinkút használata. A fjordokon indulunk észak felé, a faluból kiérve azonnal megállhattunk volna fotózni, olyan gyönyörű a partszakasz. Megbeszéltük, holnap András erre fog majd futni és akkor fényképezhetem Őt és a tájat is :) A mára kijelölt etap elég hosszú, ezért megállapodtunk, hogy nem nagyon állunk meg menet közben. Persze ez a tervünk hamar dugába dőlt és a mai napon tökélyre fejlesztettem az autóból fényképezés művészetét :)

Az út az óceán partján haladt, tervezői nem sokat bíbelődhettek a vonalvezetéssel, mintha kiborítottak volna egy hatalmas adag aszfaltot, ami végig folyt az óceán partján számtalan S betűt formálva a dombokon fel-le hullámozva, akár egy dallam. Aztán egy nagyobbacska várost elérve végre átvágtunk a hegyen egy 6 km! hosszú alagúton, s megkezdtük utunkat nyugat felé, egyre távolodva a parttól, hósapkás, üde zöld hegyek közt, innen kezdve szikrázó napsütésben.

 

Nem tudom, hány fotót készítettem az előttünk feltáruló útról, de nem tudok betelni a látvánnyal. Hosszú-hosszú, véget nem érő egyenes és magasba vezető kanyarok váltják egymást, s persze ezzel együtt váltakozik az útnak díszletként szolgáló táj is. A zöld hegyeket felváltják a fekete porszerű réteggel borított sík terep és a leginkább meddőhányóra emlékeztető vulkáni kúpok. Aztán újra zöld, égbe nyúló hegyek 100 méterenként felbukkanó zuhatagokkal. Az egyik ilyennél végül András megadja magát és megállunk. :) a nap szikrázóan süt, kedvem lenne bemenni a kis patakba a vízesés alján. De nem lehet, ezer csoda vár még ma ránk.

A következő megállónál, hatalmas völgy fölé magasló fekete kúpokat fotózunk, köztük kicsit távolabb ott világít a gleccser jégsapkája. Az út -bár még sosem jártam ott- Arizónát idézi.

A tábla az út szélén rénszarvasokra figyelmeztet a következő 10 kilométeren. Ma sajnos nem találkozunk velük. Az út egészen a hegyek csúcsára visz, mintha a világ tetején járnánk. Egy állandó szereplője van a díszletnek, a mindenhol felbukkanó birkák. nem tudom miért, de én nagyon bírom őket :)

Nem sokkal a Myvatn tó előtt gőzölgő forrásokra leszünk figyelmesek. A napsütés valami egészen elképesztő fényeket varázsol a tájra, ez a Námafjall Hverir. Megállunk hát, hogy megcsodáljuk a gőzölgő, bugyogó forró kénszagú csodákat. A föld színe a kékesszürke kicsapódó sótól a vörösig valamennyi színben pompázik. Gőzöl a hegyoldal is, egy nagyobb kráterből pedig bugyogó hangok is előtörnek. Nehezen tudunk betelni a látvánnyal, de indulnunk kell.

Egy hirtelen elhatározástól vezérelve megkeressük a tábla szerint 7 kilométerre lévő Krafla vulkán krátertavát. Valóban nem kell sokat tekeregnünk és ott vagyunk a kráternél. Olyannyira, hogy a parkolótól alig 20 méterre sétálva meg is pillantjuk a mélyben tátongó hatalmas vulkáni krátert, az alján égszínkék vízzel. Sajnos a nap elbújt egy felhő mögé, így a kékség árnyékba került, de azért lefotóztuk, remélem, lesznek ebből is szép képek.

Már délután 4 óra van, mire megérkezünk Reykjahíldbe a Myvatn tó partjára. Találunk egy kis szupermarketet. A hangulat leginkább a tengerparti kis boltra emlékeztet, az Isztrián. A legszükségesebbek egy pici boltban és persze képeslapok, hűtőmágnesek. A szupermarket előtt kialakítottak egy kis pihenőt, sok-sok turista költi itt el épp az ebédjét. A fából készült padok és asztalok a síelés hangulatát idézik. Annál is inkább, mivel szikrázóan süt a nap, pont, mint a hütténél Klippitzben :) Megebédelünk hát mi is. Frissen sült bagett, sajt, joghurt.....Andrásnak coca cola, nekem kávé :) Kávé a Starbucksból, itt ahol a táj inkább a Marsra emlékeztet.

Megkeressük a helyi információs pontot, ahol a lundák hollétéről érdeklődöm csekély angol tudásommal. Nagyon szerettem volna őket fotózni. A hölgy nagyon kedves, akinél érdeklődöm. Megkérdezi, spanyol vagyok-e :) Miután elárulom, hogy Magyarországról jöttem magyar szavakkal üdvözöl: köszönöm, figyelem, figyelem :) Utána megtudom, hogy a puffinok (ahogyan ők hívják a lundákat) már elmentek. Azt olvastam, hogy szeptember elején még lehet őket látni, de az idén hamarabb érkezett el az ősz :( Szomorú vagyok :(

Megnézzük a városka templomát, amelynek kék tetős tornya már messziről jól látszik. Kertjében temető, ahol sonok és dottirok alusszák örök álmukat.

Tanácstalanul indulunk el a tó partján, majd találunk egy csendes kis öblöt, ahol kacsákat fotózok és napfürdőzünk az izlandi napsütésben, amely harmadik napja hűséges útitársunk.

Már lemenőben a nap, amikor visszaindulunk. A táj, amit már láttunk idefelé jövet verőfényben most egy másik arcát mutatja. Hol súrló fényekben, hol árnyékban. Persze most is gyönyörű. Készül néhány madár fotó ludakról, akik a semmiben sétálnak, majd elrepülnek és csodás fényeknél három újabb birka kerül lencsevégre.

 Mire elérjük az óceánt már sötét van és nem sokkal a kisvárosunk előtt ismét részünk lehet a csodában, sarki fényt látunk.:) A szálláshoz érve házigazdánk siet az autónkhoz. Elég hosszú és nehézkes beszélgetés (ha nevezhetjük annak) után végre felfogjuk, hogy nem kabátokat akar eladni a csak mai kollekcióból, hanem egy gyönyörű helyre navigál minket :) Élt a városkában, Stödvarfjurdurban egy hölgy a neve Petra Sveinsdottir, akit különös gyűjtőszenvedélye tett ismertté. A legnagyobb talán a különféle ásványi kőzetekből álló kollekció. Házának kertjét afféle függőkertként építette meg, a teraszokon szegélyként pedig gyönyörű és hatalmas méretű kőzetek sorakoznak garmadával. Ez az este azért volt különleges, mert feldíszítették a fákat, az utakat, az egész kertet lámpásokkal. Szerény becslésünk alapján is legalább 1000 gyertyát gyújtottak meg. Az egyes teraszok külön-külön egy-egy mesebeli helyszínt varázsolnak elénk, elfekkel, manókkal és törpékkel. A kert közepén áll egy pici faház, ahol újabb fejezetét ismerjük meg a hölgy gyűjtőszenvedélyének. Tollak, gyufásdobozok, szalvéták, kártyák sorakoznak gondosan sorba rendezve. Ez a kis esti program megerősítette bennem az érzést, Izland egy igaz mese <3

Mire a szállásunkra érünk és újra életet leheltünk okos eszközeinkbe (mert velünk ellentétben ők nem bírják olyan jól az egész napos strapát) otthon már elmúlt éjfél. Azért még elküldöm a szokásos esti képes beszámolómat a családnak és a napi egy FB posztot :) Jó látni, milyen sokan várják és szeretik őket :)

Stadarfjördur, 2016. szeptember 2. péntek, Saxa Guesthouse