Izland - 12 nap a csodák földjén - 4. nap

2016. szeptember 3., szombat, 216 km

Reggel  nyolckor szikrázó napsütésre, kipihenten ébredünk. Megjöttek a reakciók a családtól a tegnap küldött fotókra :)

A megbeszéltek szerint futással kezdtük a napot. Persze András futott én meg fotóztam őt :) Elképesztően csodás érzés lehet az óceán partján, égig érő hegyek közt futni (majdnem komolyan kedvet kaptam). Kinézek egy remek helyet a fotózáshoz és várom, hogy megérkezzen a téma:) Csend van, csak az óceán moraja hallatszik, ahogy nagy hévvel a part felé igyekezve megtörik a hullám egy-egy sziklán. No meg a madarak, akik a szemközti sziklákon fészkelnek, s fehér szárnyaikat kifeszítve termikálnak az ég kékje előtt. A távolban, valahol messze eggyé olvad az ég és a víz kékje. Valószerűtlenül jó időnk van, mintha nyaralnánk :)

Gyors zuhany, reggeli, kávé meg egy gyors FB poszt az otthoniaknak a futásról és indulás.

Ismét összefutok a házigazdánkkal és megszólít. Valami toronyról beszél, "tóve, tóve" hajtogatja. Light house? kérdem. Ő meg csak "tóve, tóve". Tanácstalanul nézünk mindketten, majd megszólal: "come with me" és én követem....egyszer csak világító toronyként gyúl agyamban az értelem: nem tower, hanem towel, vagyis törölköző! :))))  Gimiben az orosz mellett franciát, majd felnőtt fejjel olaszt tanultam és van egy nyelvvizsgám eszperantóból. 3 hónapja kezdtem angolt tanulni, kifejezetten az utazás miatt, aztán ott ragadtam, nem hagytam abba. Kriszta, az angol tanárom pont egy ilyen törülközős szituációt gyakorolt velem az utolsó órán indulás előtt és én nem ismertem fel ezt a szót elsőre. Most örökre megtanultam, azt hiszem :) De most már tényleg indulunk, este folytatom.

Úgy gondoltam ez egy nyugis, laza nap lesz. kora délután indultunk csak útnak. Nem volt szorosan vett programunk. Indulás előtt döntöttük el, hogy nem autózunk el a több órára lévő Borgarfjördurig, hanem közelebbi célpontot választunk, amit megfűszerezünk azzal, hogy egy 3 számjegyű úton autózunk el az óceánig. Első állomásunk a szomszédos fjord partján fekvő Eskifjordur volt. Csendes kis város, piros tetős templom és néhány régi ház. Még mielőtt elértük volna a várost az út menti kilátó pontról mesés kilátás nyílt a fjordra, ami a napfényben csodás színekkel ajándékozott meg minket. 

A következő város, amit kiszemeltünk Neskaupstadur. A térkép szerint alagúton át vezet az út a hegyen. A valóságban felkapaszkodtunk a hegytetőre számos hajtűkanyarral. A tetőn sípálya van :), nem is akármilyen, tökéletes panorámával az óceánra lesiklás közben. Szóval út a hegytetőre, végül alagút a csúcson. Nem hosszú, 540 méter. A tábla szerint a szembejövőnek elsőbbsége van. De vajon van-e szembejövő??? Izlandi nyelven íródott figyelmeztetés és egy sötét lámpa van csak. Tanácstalanul félreállunk, míg jött egy vállalkozó szellemű autós, aki behajtott az alagútba, ami éppen egy autónyi széles. Átértünk :)Ez a hegy zöld fele, mindent beborít a több centiméter vastag zuzmó és moha réteg, ami zöld színével eletet ad a tájnak. Persze az elmaradhatatlan birkák, ezen a részen főként feketék :) Hosszasan ereszkedünk le az óceánhoz, ahol elérjük az egész nagy városnak tűnő Neskaupstadurt. Bájos kisváros, lakói szemmel láthatóan élvezik a szokatlanul meleg napsütéses szeptemberi szombat délutánt. Sétálgatnak, a ház előtt ülve napfürdőznek. A városka közepén egy coffihús előtt kávé mellett ücsörögnek az emberek.Mindjárt el is döntjük, hogy csatlakozunk, de előbb egy szupermarketet keresünk, hogy ennivalót vegyünk. Meg is találjuk. Az árak itt is elképesztően magasak. Végül egy fahéjas és egy pizzás csigát veszünk, darabonként úgy 500 forintért. Meg joghurtot. A szupermarketben egy fiatal szőke lány van egyedül, rákvörösre égett arccal. Úgy tűnik, tényleg szokatlan az ilyen napsütés. Megkérdezem (angolul! :) ) van-e mosdó, amit használhatnék. Persze, mondja, majd elmagyarázza, hogy a raktárba be, majd jobbra a második ajtó. Simán beküld egyedül és engedi, hogy az ő saját mosdóját használjam Teljesen természetes dolognak tűnik számára, épp mint az, hogy kint megáll egy ford, amiből kiszáll a tulajdonosa és beugrik a boltba. Autó nyitva, kulcs a zárban. Senki nem viszi el.

Hát így is lehet......Igazából az a szomorú, hogy itt és most nálunk nem természetes :(

Az üzlet előterében kis asztal és székek, meg mikro. Itt költjük el az ebédünket. No meg 3 papírdoboz zacskóval bélelve, amibe a szemetet dobhatom. Természetesen szelektíven.....

Visszaautózunk Eskifjordurba. Az alagút innen megközelítve barátságosabb: először is nekünk van elsőbbségünk :) másodszor úgy 10 méter után belátni az egészet, így nyugodtan átkelünk. A másik oldalon azonban meglepődünk, mert egy órája még vakító kék eget és napsütést hagytunk itt, most meg tejköd szállt  a tájra.  Ahogy gomolyog a fjord fölé kúszva mesés fotókat készítünk.

A városból 3 számjegyű úton indulunk a kis földnyelv csúcsa felé, azt remélve, hogy újabb csodákban lesz részünk. Földúton autózunk hosszan, majd elkezd emelkedni, ahol átváltunk 4x4-re.Erre hamarosan tábla is figyelmeztet, ennek hiányában ne hajts tovább. A táj érintetlen, joggal gondoljuk, hogy rajtunk kívül nem nagyon jár erre más. Az út épp egy autónyi széles, néhol egy-egy lehetőség a félreállásra. Hatalmas kerekű terepjáró által felvert porra leszünk figyelmesek a tükörben, lehúzódunk, hogy elengedjük. Otthonosan mozog a terepen. Lassan felérünk a hegytetőre, azt hinné az ember nincs is ennél magasabban :) Én már beérném ennyivel, de András most kezd belejönni a terepen vezetésbe :) Lefelé indulunk a hegy másik oldalára. Az út lejtését megtippelni sem merem. Kavicsos, keskeny, meredek, aztán egyszer csak átfolyik rajta egy gyors patak. Ehhez már végképp nincs kedvem, pláne, hogy kezd sötétedni, de persze átmegyünk, mint kés a vajon. Megyünk még kicsit felfelé, közel a csúcs, lenn az öböl kékje látszik, a hegycsúcsok pedig felhőfoszlányokkal takaróznak.

Megállunk, hogy mielőtt leindulnánk néhány fotót készítsünk. A fotókon hálás téma a terepjáró, ami nagyszerű helyekre vitt minket. Ekkor vesszük észre, hogy a jobb hátsó kerék teljesen lapos......Szerencsére megtaláltunk mindent, amire szükségünk volt: emelő, pótkerék, kulcsok. Hogy kiegyenlítsük a zuzmó puhaságát köveket teszünk az emelő alá. Megvan az emelési pont is, a pótkerékben van elég nyomás és elsőre meglazul az összes csavar. Nagy kő zuhan le, amikor végre kész vagyunk :) Szürkületben elindulunk visszafelé a kis patakon, a kaptatón és a többi kis finomságon át. Az úton megelőz minket egy terepjáró, platóján rénszarvas. Vadászok. Jó érzés újra betonúton autózni :) A szállásig már semmi különös nem történik :)