2016. október 2., vasárnap

Izland - 12 nap a csodák földjén - 3. nap

2016. szeptember 2. Péntek,

519 km Stadarfjördur - Myvatn tó....és sok minden, ami a kettő között van, de koránt sem minden



Az első ágyban töltött izlandi éjszaka után 8 körül ébredtünk, végre pihenten. A szállásunk nagyon komfortos. Ugyan nehezen találtunk rá, mert igen kevés szabad hely volt a környéken, amikor foglaltunk, de megérte :) Tiszta, kényelmes, a házigazda pedig nagyon figyelmes. Kilátással  a fjordra. Reggelire kávét és teát főztünk magunknak és az otthonról hozott szeletelt kenyér és májkrém volt hozzá a menü.


Kilátás a fjordra a szobánkból

Még tegnap este megbeszéltük az itteni szálláshoz kapcsolódó útitervet. Mára egy hosszabb túrát terveztünk a Myvatn tóhoz. A vendégház melletti benzinkúton tankolással kezdtünk, mára rutinná vált az automata benzinkút használata. A fjordokon indulunk észak felé, a faluból kiérve azonnal megállhattunk volna fotózni, olyan gyönyörű a partszakasz. Megbeszéltük, holnap András erre fog majd futni és akkor fényképezhetem Őt és a tájat is :) A mára kijelölt etap elég hosszú, ezért megállapodtunk, hogy nem nagyon állunk meg menet közben. Persze ez a tervünk hamar dugába dőlt és a mai napon tökélyre fejlesztettem az autóból fényképezés művészetét :)












Az út az óceán partján haladt, tervezői nem sokat bíbelődhettek a vonalvezetéssel, mintha kiborítottak volna egy hatalmas adag aszfaltot, ami végig folyt az óceán partján számtalan S betűt formálva a dombokon fel-le hullámozva, akár egy dallam. Aztán egy nagyobbacska várost elérve végre átvágtunk a hegyen egy 6 km! hosszú alagúton, s megkezdtük utunkat nyugat felé, egyre távolodva a parttól, hósapkás, üde zöld hegyek közt, innen kezdve szikrázó napsütésben.



 












Nem tudom, hány fotót készítettem az előttünk feltáruló útról, de nem tudok betelni a látvánnyal. Hosszú-hosszú, véget nem érő egyenes és magasba vezető kanyarok váltják egymást, s persze ezzel együtt váltakozik az útnak díszletként szolgáló táj is. A zöld hegyeket felváltják a fekete porszerű réteggel borított sík terep és a leginkább meddőhányóra emlékeztető vulkáni kúpok. Aztán újra zöld, égbe nyúló hegyek 100 méterenként felbukkanó zuhatagokkal. Az egyik ilyennél végül András megadja magát és megállunk. :) a nap szikrázóan süt, kedvem lenne bemenni a kis patakba a vízesés alján. De nem lehet, ezer csoda vár még ma ránk.








A következő megállónál, hatalmas völgy fölé magasló fekete kúpokat fotózunk, köztük kicsit távolabb ott világít a gleccser jégsapkája. Az út -bár még sosem jártam ott- Arizónát idézi.















A tábla az út szélén rénszarvasokra figyelmeztet a következő 10 kilométeren. Ma sajnos nem találkozunk velük. Az út egészen a hegyek csúcsára visz, mintha a világ tetején járnánk. Egy állandó szereplője van a díszletnek, a mindenhol felbukkanó birkák. nem tudom miért, de én nagyon bírom őket :)






Nem sokkal a Myvatn tó előtt gőzölgő forrásokra leszünk figyelmesek. A napsütés valami egészen elképesztő fényeket varázsol a tájra, ez a Námafjall Hverir. Megállunk hát, hogy megcsodáljuk a gőzölgő, bugyogó forró kénszagú csodákat. A föld színe a kékesszürke kicsapódó sótól a vörösig valamennyi színben pompázik. Gőzöl a hegyoldal is, egy nagyobb kráterből pedig bugyogó hangok is előtörnek. Nehezen tudunk betelni a látvánnyal, de indulnunk kell.











Egy hirtelen elhatározástól vezérelve megkeressük a tábla szerint 7 kilométerre lévő Krafla vulkán krátertavát. Valóban nem kell sokat tekeregnünk és ott vagyunk a kráternél. Olyannyira, hogy a parkolótól alig 20 méterre sétálva meg is pillantjuk a mélyben tátongó hatalmas vulkáni krátert, az alján égszínkék vízzel. Sajnos a nap elbújt egy felhő mögé, így a kékség árnyékba került, de azért lefotóztuk, remélem, lesznek ebből is szép képek.





Már délután 4 óra van, mire megérkezünk Reykjahíldbe a Myvatn tó partjára. Találunk egy kis szupermarketet. A hangulat leginkább a tengerparti kis boltra emlékeztet, az Isztrián. A legszükségesebbek egy pici boltban és persze képeslapok, hűtőmágnesek. A szupermarket előtt kialakítottak egy kis pihenőt, sok-sok turista költi itt el épp az ebédjét. A fából készült padok és asztalok a síelés hangulatát idézik. Annál is inkább, mivel szikrázóan süt a nap, pont, mint a hütténél Klippitzben :) Megebédelünk hát mi is. Frissen sült bagett, sajt, joghurt.....Andrásnak coca cola, nekem kávé :) Kávé a Starbucksból, itt ahol a táj inkább a Marsra emlékeztet.

Megkeressük a helyi információs pontot, ahol a lundák hollétéről érdeklődöm csekély angol tudásommal. Nagyon szerettem volna őket fotózni. A hölgy nagyon kedves, akinél érdeklődöm. Megkérdezi, spanyol vagyok-e :) Miután elárulom, hogy Magyarországról jöttem magyar szavakkal üdvözöl: köszönöm, figyelem, figyelem :) Utána megtudom, hogy a puffinok (ahogyan ők hívják a lundákat) már elmentek. Azt olvastam, hogy szeptember elején még lehet őket látni, de az idén hamarabb érkezett el az ősz :( Szomorú vagyok :(


Megnézzük a városka templomát, amelynek kék tetős tornya már messziről jól látszik. Kertjében temető, ahol sonok és dottirok alusszák örök álmukat.






Tanácstalanul indulunk el a tó partján, majd találunk egy csendes kis öblöt, ahol kacsákat fotózok és napfürdőzünk az izlandi napsütésben, amely harmadik napja hűséges útitársunk.







Már lemenőben a nap, amikor visszaindulunk. A táj, amit már láttunk idefelé jövet verőfényben most egy másik arcát mutatja. Hol súrló fényekben, hol árnyékban. Persze most is gyönyörű. Készül néhány madár fotó ludakról, akik a semmiben sétálnak, majd elrepülnek és csodás fényeknél három újabb birka kerül lencsevégre.















 Mire elérjük az óceánt már sötét van és nem sokkal a kisvárosunk előtt ismét részünk lehet a csodában, sarki fényt látunk.:) A szálláshoz érve házigazdánk siet az autónkhoz. Elég hosszú és nehézkes beszélgetés (ha nevezhetjük annak) után végre felfogjuk, hogy nem kabátokat akar eladni a csak mai kollekcióból, hanem egy gyönyörű helyre navigál minket :) Élt a városkában, Stödvarfjurdurban egy hölgy a neve Petra Sveinsdottir, akit különös gyűjtőszenvedélye tett ismertté. A legnagyobb talán a különféle ásványi kőzetekből álló kollekció. Házának kertjét afféle függőkertként építette meg, a teraszokon szegélyként pedig gyönyörű és hatalmas méretű kőzetek sorakoznak garmadával. Ez az este azért volt különleges, mert feldíszítették a fákat, az utakat, az egész kertet lámpásokkal. Szerény becslésünk alapján is legalább 1000 gyertyát gyújtottak meg. Az egyes teraszok külön-külön egy-egy mesebeli helyszínt varázsolnak elénk, elfekkel, manókkal és törpékkel. A kert közepén áll egy pici faház, ahol újabb fejezetét ismerjük meg a hölgy gyűjtőszenvedélyének. Tollak, gyufásdobozok, szalvéták, kártyák sorakoznak gondosan sorba rendezve. Ez a kis esti program megerősítette bennem az érzést, Izland egy igaz mese <3



Mire a szállásunkra érünk és újra életet leheltünk okos eszközeinkbe (mert velünk ellentétben ők nem bírják olyan jól az egész napos strapát) otthon már elmúlt éjfél. Azért még elküldöm a szokásos esti képes beszámolómat a családnak és a napi egy FB posztot :) Jó látni, milyen sokan várják és szeretik őket :)

Stadarfjördur, 2016. szeptember 2. péntek, Saxa Guesthouse



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése