Izland - 12 nap a csodák földjén - 10. nap

2016. szeptember 9. péntek

Reggel napsütésre ébredünk, de mire megreggelizünk ismét borulni kezd, így gyorsan útra kelünk. Jó lenne a felhők előtt odaérni Hvítserkur híres szikláihoz. Dinoszauroszhoz, trollokhoz hasonlítják a tengerből magasodó sziklát, no majd ma megtátjuk, mi mit látunk benne :)

Sikerült, sőt egész napra sikerült elkerülnünk az esőt. A mai programot elég könnyedre terveztük, nem kellett túl sokat utaznunk, mégis volt látnivaló bőven. Ahogyan írtam, első utunk Hvítserkur szikláihoz vezetett. Az a jó, ha tudjuk mit szeretnénk megnézni és a helyét is megtaláljuk a térképen akkor könnyen oda lehet találni, mert jól kitáblázzak a látnivalókat errefelé. Ráadásul egységesen egy engem leginkább egy négyszirmú virágra emlékeztető kis ikonnal jelölik a látványosságokat. Könnyen eltalálunk hát Hvítserkurhoz is. Már fel sem tűnik, ha 3 számjegyű, földúton haladunk. A parkolótól egy ösvény vezet egy kis fából épített teraszig, ahonnan fentről lehet megcsodálni a sziklaóriást. A terasz mellett gyors kis patak zuhan alá vízesésként, hogy a troll lábainál a tengerbe olvadjon. Próbálom megtalálni a legjobb helyet a fotózáshoz. Aztán elindulok lefelé a partra, hogy a lehető legközelebb kerüljek a sziklatoronyhoz. Az ég még mindig borús, ettől még drámaibbnak tűnik az óriás. Engem leginkább egy éppen a tengerből kortyoló hatalmas állatra emlékeztet, talán egy dínó :)

Úgy döntünk, nem megyünk vissza ugyanazon az úton, inkább végig megyünk a félsziget ívén autózva a földúton :) A táj csodaszép, sokat emel rajta a felhőkön áttörő napfény. Közben megállunk lovakat fotózni, nem mintha nem lenne már több tíz lovas fotóm :) Ezek most a tenger felett egy sziklaszirten legelésznek a napfényben. Igazán festői kép, szóval meg kell állni.

A félszigeten két helyről is olvastam, hogy lehetséges fókákat látni, ha szerencsénk van. Szinte egész Izlandra jellemző, hogy nem lehet bárhol lesétálni a partra, vagy éppen fel a hegyre. Mindenhol drótkerítés, ami a birkák miatt van leginkább, bár ők fittyet hánynak erre, hisz gyakran ácsorognak az út szélén. Mostanra teljesen hozzászoktunk ehhez a látványhoz. A dermesztő éjjel az út közepén ácsorgó fekete bárány volt :) Szóval ezen a szakaszon gondos kis ösvényen lehet lejutni a partra és a kisebb sziklákhoz. Beevickélünk az első kisebb szigetre, récék, kormoránok és sziklákon megtörő hatalmas hullámok vannak, de fókák nincsenek.

Leülünk kicsit, majd tovább indulunk. Kifelé a vízen járást is megtanuljuk, mert a dagály elmosta a befelé még létező utat :) Nem sokkal odébb egy sziklás, homokpados öbölben észreveszem az első fókát :) A hátán fekszik, világos a színe és percek óta nem mozdul.... Kezdek aggódni, egy halott fóka fotó azért mégsem járja... Közben sikerül közelebb kerülnöm és egy jó kis sziklát találni, ahová leülve már látok több fókát is az iszapban  és a sziklákon sütkéreznek. Közben a barátom is magához tér, megnyugszom :) Többen is vannak éa a bátrabbak egészen közel úsznak a sziklákhoz, ahová leültünk és játszanak, ugrálnak a vízben. Lenyűgöző és valószerűtlen élmény. Ismét úgy érzem, nagyon-nagyon szerencsések vagyunk :)

Tovább indulunk, még egy városka van a félszigeten, ahová benézünk ez Hvammstangi.Klasszikus izlandi színes tetejű házak, a parton egy múzeum, előtte egy kis múlt idézés. Ízelítőt kaphatunk, hogyan is szárították a tengeri herkentyűket. Nem túl étvágygerjesztő látvány számomra, aki a halat sem kedveli a szélben himbálódzó állatok látványa az állványon és a szagokat még nem is említettem :) Ellenben mindenképp érdekes, ezért örülök, hogy láthattam.

Késő délután van, éhesek vagyunk, haza felé indulunk. Az út menti étteremben eszünk szokás szerint hot-dogot, kávézunk és úgy döntünk, megkóstolunk egy helyi specialitást. A neve Kjötsúp, vagyis húsleves. Rengeteg zöldség van benne és bárány húsból főzik. Tészta azonban nincs, mint nálunk, van helyette vaj és zsemle. Elég furcsa, de finom volt, bár a zöldségeket ezúttal is ott hagytam :)

Mivel viszonylag korán van és világos András úgy dönt fut egyet, én pedig megkérem útban a szállás felé rakjon ki a folyónál, onnan haza sétálok, ha kifotóztam magam. Úgy 5 kilométer a hoteltől, jól esik a séta. Egy gyors folyású folyómeder szikláit fényképeztem és szerencsém volt, mert le tudtam menni a mederbe is. Aztán elindultam a szállásra, közben András is ideért és készült néhány futófotó is :)

Lassan a vége felé közeledik Izlandi kalandozásunk. Holnap irány Reykjavik, aztán vasárnap haza. Jó lesz haza menni, mert nagyon hiányoznak már a gyerekeink és a kiskutyánk, meg a többiek és persze az otthonunk. De azért szívesen maradnék is :) Amikor elkezdtük az utat tervezni mindketten azt gondoltuk, ez egy egyszeri lehetőség az életünkben. Most nagyon szeretném hinni, hogy lesz még alkalmam újra Izlandra jönni. Szerelmes lettem :)

Izland - 12 nap a csodák földjén - 9. nap

2016. szeptember 8. (csütörtök) 9. nap


A hobbitok földjén....

Ehhez a szálláshoz reggeli is tartozik, ami tökéletes és az étterem valamint a társalgó is nagyon hangulatos.

Ma Akurey felé vesszük az irányt, van ott nem messze egy skanzen. Remélem, ott megtaláljuk a fűtetős házikókat, mert a lundákon kívül még ez hiányzik a kívánság listámról. :) az idő ma szürke, borongós, de legalább nem esik. Az úton jegyzetelek a látnivalókat jelző táblákról, jól jöhet a holnapi útvonal összeállításánál. Azt már most is tudom, ezen a részen sokkal kevesebb a látnivaló, a fjordok teljes bejárásához - úthálózat híján-  sem az időnk sem a pénzünk nem elég.

A letöltött térkép alapján könnyen megtaláljuk a Skanzent. Az első benyomás a látvánnyal kapcsolatban, hogy Hobbit földre értünk :) még a szürke, felhős időben is üde zöld fűtetők messziről világítanak, akárcsak a szomszédságukban álló templom. A skanzent bejárva betekintést kaphatunk a régi izlandi kultúrák mindennapjaiba. A mi vályogházainkhoz hasonlóan a ház fala téglatest formájú, de itt vastag, tömör földből van, rajta dús vaskos fűréteg. Még délen láttunk egy helyen bála módjára feltekerve gyepszőnyeget. Valami ilyesminek gondolom ezt a borítást is. Láttunk korabeli kovácsműhelyt és lakóházakat. Ez utóbbi azért elég nyomasztóan sötét az ablakok ellenére. Igaz ez időtájt a nálunk épült házak sem voltak világosabbak.

Ha már a házakról van szó, nagyon tetszik, hogy az épületeket a lehető legtöbb fénnyel igyekeznek ellátni az izlandiak. Hatalmas üvegfelületeket építenek házaikon, függöny csak jelzésértékkel van, és a világításnál is ügyelnek erre, hisz a többszintes társasházak erkélyei is meg vannak világítva, a hatalmas üvegen át semmi nem állja útját a kíváncsi tekintetemnek, hisz a korlát is üvegből van. Tetszetős lakásbelsők, világos színekkel, amolyan skandináv stílus. A házak, lakások nem túl nagyok, nem hivalkodóak. Semmi túlzó, felesleges...

A skanzen után iszunk egy kávét Warmahlídben A hely egy csomópont, ráadásul kelet felől érkezve 100-120 km után itt van az első benzinkút is. Nyüzsög az egész hely. Étterem, kávézó, szupermarket, ajándékbolt egyben. Szeretnék majd külön bejegyzést az úttal, Izlanddal és az itteni emberekkel kapcsolatos érzéseimről írni, de van amit leírnék most is. Az első naptól végig kísér az a furcsa kettősség érzése, amit az itteni emberek viselkedése, a hétköznapok legnemesebb értelemben vett egyszerűsége, tisztasága, ha úgy tetszik ártatlansága okán érzek. Hogy miért kettősség? Mert úgy gondolom, hogy ez a helyes, nagyon is az én, mondhatom a mi értékrendünk szerint. Mi úgy is éljük otthon is az életünket és a szűkebb milliő, amiben élünk is eszerint él, a barátaink, a családunk, ismerőseink többsége. Ez persze abból is adódik hogy nem szívesen vállal az ember olyan társas kapcsolatot, ahol az alapértékek messze állnak egymástól. Visszakanyarodva az eredeti gondolathoz ilyen szavak jutnak eszembe: becsület, tisztelet, humánum, empátia, morál, emberség, bizalom....A kettősség érzése számomra abból fakad, hogy mennyire híján van ezeknek az értékeknek a társadalom, amiben élünk....:(  Naponta kapom rajta magam , hogy azon gondolkodom, te jó ég, ez nálunk, Magyarországon elképzelhetetlen, vagy hogy hogyan történne. Gondoljunk csak vissza a defektes történetünkre. Legszívesebben a nyakába ugrottam volna az óriás viking fiúnak és jól megölelgetem, amiért ilyen rendes volt velünk. De ugyanezt éreztem Andráson is, ahogy kézfogás közben meglapogatta mesterünk vállát. Visszatérve, ez a mai hely a becsületre és a bizalomra épült. Simán ki lehet sétálni bármivel az ajtón, vagy ehetsz, ihatsz stikában. De itt egyszerűen eszébe sem jut senkinek, hisz ilyet nem teszünk. Ez ennyire egyszerű. Jó lehet ilyen világban élni.

De most vissza az útra. Ömlik az eső útban Akurey felé :( Azért megkérem Andrást forduljon vissza kicsit, mert vadludakat láttam a birkák között az út mellett. Ez lehetőséget nyújt arra is, hogy közelebbről megszemléljük a kis farmot. A hegyek közt elszórtan egymástól és minden mástól távol állnak a kisebb-nagyobb farmok. A tulaj nevével kis útjelzőtábla igazít útba, kinek is az otthona. Az út szélén postaláda, mint az amerikai filmekben. Házikó, gazdasági épületek, birkák, lovak, néhol tehenek (szokatlanul érdekes színekben). Glédába rendezve a gondosan becsomagolt télire való takarmány.......és ami számomra igen szokatlan, a legtöbb helyen kis templom, kápolna, mellette apró fehér fakerítéssel gondosan elkerítve kis temető. Saját kápolna, saját temető. Belegondolva a hely adottságaiba persze nagyon is kézenfekvő megoldás, csak az én fejemnek furcsa ez. Igaz, ha belegondolok hogy vannak akik otthon, a komódon porcelánban tartják szeretteik hamvait....azt hiszem, azért nagyon más a halálhoz, a halottakhoz való viszonyulásuk. No, mire lekörmölöm, megérkezünk Akureybe :)

Saját kápolna, saját temető

A város nem különösebben érdekes. A negyedik legnagyobb város Izlandon, hatalmas kikötővel és indulnak innen bálnalesre is hajók szép számmal. KFC-t keresünk, de nem találunk. Bekeveredünk autóval a házak közé, a hegytetőn takaros kis házak. Mint Buda, csak semmi fényűzés, túlzás. Nem nagyok a házak. Nagyon bájosak, nincs kerítés, nincs függöny. Van rendezett zöld, virágos apró kert, virág és mindenféle lógó díszek, gyertyák az ablakban. A teraszon asztalka, szék, lámpás és grillsütő. A ház előtt biciklik. Csak úgy. Jó lehet itt élni :)

Hazafelé újra a Warmahlídben álló étterembe térünk be, immár farkas éhesen. Hot-dogot eszünk, van benne apróra vágott hagyma, pirított hagyma, ketchup, mustár, majonéz, nagyon finom. Limonádét iszunk hozzá és eszünk egy csavart vanília fagyit, amit csokiba lógatnak. 

Vége a szürkeségnek, már épp derengeni kezdene a nap a felhők mögül, amikor nyugovóra tér.

A hotelben még netezünk egy kicsit és megtervezzük a holnapi utat.

Izland - 12 nap a csodák földjén - 8. nap

2016. szeptember 7. (szerda), 8. nap

Reggeli, összepakolás, pontosítjuk az útitervet és indulunk. Azt írtam, az érkezésünk napjáról szóló bejegyzésben, hogy ez a szállás teljes önállóságot adott. A kulcs felvételekor a kulcsszekrényhez tartozó kódot megkaptuk e-mailben, így tudtuk felvenni a lakás kulcsát. Az e-mailben azt is megírták, hogy távozáskor nemes egyszerűséggel hagyjuk a konyha asztalon. Elég szokatlan kérésnek tűnt számomra, személyzettel nem is találkoztunk, hisz nem volt, de minden tökéletesen működött. Ismét egy remek példája, hogy milyen egyszerűen tudják megoldani a problémákat :)

Elindulunk hát a következő szálláshelyünkre, a Nyugati-fjordok felé. Csakúgy, mint az előző tovább utazáskor szitál az eső. Úgy döntöttem, ott ahová megyünk sütni fog a nap, hiszen eddig mindig így volt. :) Úgy 15-20 kilométert tettünk meg és süt a nap :) Egy hete érkeztünk Izlandra és eddig minden napunk napsütéses volt, talán a tegnapi nap volt a csúcs, ahol az út menti jelzőtáblák 17 celsius fokot mutattak. Rövid ujjúban lófráltunk a legtöbb helyen napközben az erős szél ellenére.

Ma először Reykjavik felé vesszük az irányt, mivel erre vezet az utunk, úgy döntöttünk, megnézzük a skanzent, amit Skogar néven találtunk. A telefonom sajna elvesztette az útvonalat, netem nincs, így sötétben tapogatózunk. Ez a skogar egyébként elég népszerű kifejezés a szigeten. Ez általában jellemző itt Izlandon, hogy ugyanazzal a település névvel több helyen is találkozunk, szóval résen kell lenni, hogy hová is akarunk pontosan menni. Ezt sajnos nem találtuk meg. A GPS egy reykjaviki városrészhez navigál, amit mi kerestünk valójában délen van, Selfosstól délre. Találtunk viszont helyette egy szép kis tengerparti városrészt golfpályával és vadludakkal.

Úgy döntöttünk, akkor Reykjavikban ebédelünk, mivel útba esett az IKEA. Van azért jó oldala is a multicégeknek. Bárhová is mész a világon, nagyjából ugyanazt kapod .) Végig sétátlunk az áruházon, útközben leültünk kicsit Ektorpéknál, egészen otthon éreztük magunkat :))) Meglepő módon húsgombócot ettünk, én főtt krumplival, András sült krumplival. Nincs burgonyapüré és itt áfonyaszószt sem kínáltak mellé. Megszokottan finom volt, vettünk hozzá szokásos sütiket és inni is. Ennél autentikusabb Ikea kaját legfeljebb Svédországban találnék :) Volt még valami igen pozitív, az itteni árakhoz viszonyítva kifejezetten olcsó volt, ráadásul meleg ebéd.

A kávét Borganesre hagytuk, ahová egy bő óra alatt értünk. Ennek elsődleges oka, hogy egy hosszabb utat választottunk :) Az 1-es út átvezet a tengeren, pontosabban alatta, hisz egy alagúton átkelve lehet megtenni ezt a távolságot. Mi úgy döntöttünk, kikerüljük, mivel olvastam róla, milyen szép az a szakasz. Hazafelé pedig majd az alagúton jövünk vissza Reykjavikba. 

Szemerkél az eső és fúj a szél, de ez nem tartott vissza, hogy többször is kiszálljak fotózni, leginkább gyönyörűséges lovakat.

Borgarnesbe egy szépen ívelt hídon át érkezünk és az első parkolóban mindjárt rá is találunk a Geirabakari Coffihús-ra, amely a Walter Mitty titkos élete c. filmből lehet ismerős, mint Papa John's pizzázó :) Csinos kis hely, szebbnél szebb sütikkel. Én egy sajttortát választok hosszú töprengés után, amit az eladó ajánlott. Karamelles a teteje és egy óriási adag tejszínhabot is kapok mellé. Isteni volt, akárcsak a kávé.

Megtervezzük a további utunkat a szállásra. Az gondolom már kiderült, hogy lehetőleg nem a főúton és nem a legrövidebb úton járunk. Szeretnénk minél többet látni és minél több kalandot átélni. Szóval a térkép tanulmányozása után úgy döntünk, haladunk Walter Mitty nyomában. Erre persze csak később jövök rá.:) Az út gyönyörű és változatos, néha szitál az eső, aztán süt a nap. Ez már amolyan igazi izlandi időjárás, de ennek is örülök, mert a fények káprázatosak.

Stykkisholmur igazi ékszerdoboz az óceán partján. Kis kikötő, autentikus, színes házakkal, világítótoronnyal, Ben Stillernek hála már ismerős hely :)

Tankolunk, mert innen már csak igen ritkán lesz rá mód és most már tényleg irány a szállás. Egy két számjegyű úton haladunk, döngölt föld úton, lenn az óceán, fenn havas, ködös hegycsúcsok, közte hol zöld, hol bauxit vörös, máshol vulkáni hamutól fekete a táj. Épp kétautónyi széles az országút, de a Suzuki Jimnynek ez tökéletes terep. Nem sok autóval találkozunk az úton, néha olyan érzésem van, mintha lementünk volna a térképről.

Este 10-re érünk a North Star hotelbe. Személyzet itt sincs, csak egy éjjel-nappal hívható telefonszám szükség esetére. A hotelszoba ajtaja mellett kulcsbox, már rutinosan nyitjuk az előzőleg e-mailben kapott instrukciók alapján. Fáradtak vagyunk, úgy döntünk, előbb együnk egy meleg levest és a telefonjainkba leheljük némi életet. Előkerül a barátainktól minden esetre kölcsön kapott merülő forraló, hogy vizet forraljunk a leveshez. Eddig nem volt rá szükség, most jól jön. Amint András bedugja a konnektorba sötétbe borul a szobánk. Nincs áramunk. Kétségtelenül a forraló az oka :) Tanácstalan kutatás a sötét szobában automata után, de nincs, majd a folyosón folytatjuk, de ott sincs. Világítás viszont van a folyosón, ez jó hír. És hamarosan emberek is, egyre többen, ugyanis az egész sort a folyosón sikerült áramtalanítanunk :) Ezt a titkot persze gondosan őrzöm, amikor a szomszéd szobából kilépő spanyol lakótársunk telefonnal a kezében megszólít, van-e nálunk fény? :) Mondom nincs (a társalgás nyelve szándékunk szerint angol) de arról mélyen hallgatok, miért is nincs :) Kérdezem a "mindenesetre" megadott számot hívja-e épp esetleg. Válasza nem és szabadkozik, hogy nem túl jó az angolja. Akkor mit mondjak én? :)Az előtérben már többen vagyunk, japánok, olaszok, spanyolok és egy fiatal pár -ők nem tudom honnan- amelynek hölgy tagja végül felhívja az adott számot, de nem veszik fel többszöri próbálkozásra sem.Lassan nyugovóra térünk, fejlámpánk fénye azért jól jön. Reggel nyolckor tér vissza az élet a normál kerékvágásba és gyúlnak fények újra.