2014. január 4., szombat

Valami más...

Az idei első bejegyzésem rendhagyó lesz. A fotózásban leginkább a természet és tájfotózást szeretem, de szívesen kipróbálok új dolgokat is. Újdonság volt számomra, de nagyon élveztem ezért úgy gondoltam megosztom itt is. Rómában jártunk, ahol isteni pasta-kat ettünk, elhatároztam hát, hogy itthon is elkészítem. Persze nem csak úgy tessék-lássék módra, hanem ahogyan kell, mindent magam készítek. Főzés közben jött a gondolat, hogy fotókat készítsek. Ugyan nem vagyok gasztroblogger, mégis úgy döntöttem, megosztom a receptet veletek is, hátha valaki kedvet kapna hozzá.



Íme tehát a Tagliatelle ai ragu - avagy széles metélt húsos raguval, ahogy én készítem:   





A hozzávalók: darált hús (sertés és marha vegyesen), kockára vágott húsos szalonna (pancetta), sárgarépa, szárzeller, paradicsom püré, hagyma és húslé


...a legfontosabbat majdnem kifelejtettem, jóféle száraz vörösbor és a Chiantit választottam :)



A tészta akkor az igazi, ha magunk készítjük. Én 50 dkg lisztből és 5 tojásból gyúrtam, majd vágtam széles metéltre:






 Az elkészítés menete:

Az apróra kockázott szalonnát és a zöldségeket olívaolajon megfuttatom, ezek után adom hozzá a darált húsokat, majd megpirítom. Amikor eléggé megpirult a hús felöntöm a vörösborral és szép lassan főzöm, míg el nem párolog, ekkor adom csak hozzá a paradicsomot, a húslevet és fűszerezem sóval és borssal. Lassú tűzön, úgy másfél két órán át főzöm.


Amikor elkészül így néz ki :)

 

 Nagyon finom, jó szívvel ajánlom! :D



4 megjegyzés:

  1. Jó ötlet volt képekkel dokumentálni az elkészítést, biztosan Te is élvezted.:)
    És milyen finom lehet!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, izgalmas új dolog volt számomra az ételfotózás. A kajának nagy sikere volt :)
      Örülök, hogy benéztél!

      Törlés
  2. Jó ötlet volt! A képek jók , a kaja finom lehetett! Jöhet több ilyen is! :)

    VálaszTörlés