Már hagyománnyá vált, hogy az év utolsó napjaiban túrázunk a Barátaimmal a Gerecsében, most sem volt másként. Szürke, ködös időben indultunk és ráadásul szokatlanul enyhe időben, amivel természetesen együtt járt a nyakig érő sár is. Persze ez sem szegte kedvünket, hiszen az erdő így is gyönyörű.
2014. január 7., kedd
2014. január 4., szombat
Valami más...
Az idei első bejegyzésem rendhagyó lesz. A fotózásban leginkább a természet és tájfotózást szeretem, de szívesen kipróbálok új dolgokat is. Újdonság volt számomra, de nagyon élveztem ezért úgy gondoltam megosztom itt is. Rómában jártunk, ahol isteni pasta-kat ettünk, elhatároztam hát, hogy itthon is elkészítem. Persze nem csak úgy tessék-lássék módra, hanem ahogyan kell, mindent magam készítek. Főzés közben jött a gondolat, hogy fotókat készítsek. Ugyan nem vagyok gasztroblogger, mégis úgy döntöttem, megosztom a receptet veletek is, hátha valaki kedvet kapna hozzá.
A hozzávalók: darált hús (sertés és marha vegyesen), kockára vágott húsos szalonna (pancetta), sárgarépa, szárzeller, paradicsom püré, hagyma és húslé
...a legfontosabbat majdnem kifelejtettem, jóféle száraz vörösbor és a Chiantit választottam :)
A tészta akkor az igazi, ha magunk készítjük. Én 50 dkg lisztből és 5 tojásból gyúrtam, majd vágtam széles metéltre:
Az elkészítés menete:
Az apróra kockázott szalonnát és a zöldségeket olívaolajon megfuttatom, ezek után adom hozzá a darált húsokat, majd megpirítom. Amikor eléggé megpirult a hús felöntöm a vörösborral és szép lassan főzöm, míg el nem párolog, ekkor adom csak hozzá a paradicsomot, a húslevet és fűszerezem sóval és borssal. Lassú tűzön, úgy másfél két órán át főzöm.
Amikor elkészül így néz ki :)
Íme tehát a Tagliatelle ai ragu - avagy széles metélt húsos raguval, ahogy én készítem:
A hozzávalók: darált hús (sertés és marha vegyesen), kockára vágott húsos szalonna (pancetta), sárgarépa, szárzeller, paradicsom püré, hagyma és húslé
...a legfontosabbat majdnem kifelejtettem, jóféle száraz vörösbor és a Chiantit választottam :)
A tészta akkor az igazi, ha magunk készítjük. Én 50 dkg lisztből és 5 tojásból gyúrtam, majd vágtam széles metéltre:
Az elkészítés menete:
Az apróra kockázott szalonnát és a zöldségeket olívaolajon megfuttatom, ezek után adom hozzá a darált húsokat, majd megpirítom. Amikor eléggé megpirult a hús felöntöm a vörösborral és szép lassan főzöm, míg el nem párolog, ekkor adom csak hozzá a paradicsomot, a húslevet és fűszerezem sóval és borssal. Lassú tűzön, úgy másfél két órán át főzöm.
Amikor elkészül így néz ki :)
Nagyon finom, jó szívvel ajánlom! :D
2013. december 24., kedd
Karácsony...
BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES LÁTOGATÓMNAK!
Köszönöm a sok-sok szeretetet és, hogy ilyen sokan látogatjátok az oldalamat!
2013. december 22., vasárnap
A tél csókja....
Különleges fények voltak reggel. A város nagyjából ködbe burkolódzott, azonban a hegy mögül itt-ott áttörni látszott a napfény és a kéklő ég is. Az ilyen pillanatok sosem térnek vissza és csak egészen rövid ideig tartanak, így elindultam a hegyre. A látvány leírhatatlanul gyönyörű volt, a fákat vastagon borította a zúzmara, fehérbe öltöztetve így az erdőt, a ködfelhőket, amelyek a város felett úsztak pedig egy-egy pillanatra elűzte a napsütés vakítóan kékre festve így az eget. A nap erejének köszönhetően hamar olvadni kezdett a zúzmara, hol kisebb, hol nagyobb darabokban potyogott a fáról, mintha csak a hó esne.
2013. november 25., hétfő
Vadálló-kövek, Prédikálószék....
Tavaly november elején jártam már itt egy futóverseny okán, persze futtában. Akkor megfogadtam, hogy visszajövök ide fotózni, mert csodaszép hely. Sajnos az időjárás nem kedvezett, de sebaj, eggyel több ok, hogy jövő ősszel újra eljöjjek.
![]() |
| Arcok a Pilisben |
![]() |
| Kilátás a Prédikálószékről |
![]() |
| Panoráma a Vadálló-kövektől |
2013. október 30., szerda
Ébred az erdő...
...amikor csak tehetem járom az erdőt. Évszaktól, napszaktól függetlenül tengernyi csodát tartogat számomra. A múlt szombat igazán különleges volt ezek között is. Az október végi nyárias reggel páratlan fényekkel és színekkel ajándékozott meg.
![]() |
| Ködös napkelte a Gerecsében |
![]() |
| ...egy váratlan találkozás :) |
![]() |
| Magasra nőtt tintagomba |
![]() |
| ...ahol a fák az égig érnek |
![]() |
2013. október 28., hétfő
Ébred a város....
Tatabánya nem a legszebb város a világon, ez tény. Mint ahogy az is, tény, hogy a világ egyik legszebb helyén fekszik, a Vértes és a Gerecse ölelésében, Ha az ember lánya elég elszánt és kitartó rengeteg csodát tartogat számára ez a hely. Az egyik ezek közül a most szombati októberi nyárias napkelte. Leírhatatlan látvány volt, ahogy a nap lassan elindult felfelé az útján a köd pedig egyre feljebb szállt a völgyből....
2013. október 17., csütörtök
Mesegombák...
Az egyik kedvenc fotótémám, a mesekönyvek lapjairól jól ismert piros alapon fehér pettyes kalapos mesegomba, becsületes nevén légyölő galóca. Egy kis túrával a Vértesben rájuk is találtam.
2013. október 5., szombat
Róka mese.....
...már nagyon vártam a pénteket, hogy végre fényképezhessek. Időben el tudtam indulni, az idő is kegyes volt hozzám. Úgy terveztem csinálok néhány szép gombafotót a Gerecsében, a fáradt őszi napfényben, de egészen másként alakult. Ahogy ballagtam felfelé egyszer csak egy róka állt az úton úgy 50 méterre előttem. Megálltam, kicsit néztük egymást, majd bement az erdőbe. Én meg morogtam magamban, hogy milyen buta vagyok, hogy nem a telével a kezemben jöttem, ahogy terveztem (de lebeszéltem magam, hisz gombát fogok fotózni, ahhoz nem a telét tettem fel) Tovább sétáltam, a róka hűlt helyéig, letettem a táskát, hogy kicseréljem azt objektívet, amikor észrevettem, hogy kicsit beljebb figyel róka koma :)
Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban :) Próbáltam a legkevesebb mozgással úgy helyezkedni, hogy elfogadható képeket tudjak készíteni, a nem túl jó fényviszonyok ellenére. Fotómodellem pedig türelmesen és kíváncsian várta a fejleményeket.
Miután rájött, hogy nem akarom bántani, teljes nyugalommal állt neki eleséget keresni.
Persze az egyik szemét mindig rajtam tartotta, de végül egészen közel merészkedett. Átjött az úton, úgy két méterre előttem (én a földön ültem) majd egy hosszú pillantás után elindult az erdei ösvényen befelé.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)



















































